https://www.duolingo.com/TndeTth5

Ütemterv

Sziasztok!

Én 21 napja duo-zom, jelenleg 9. szinten vagyok 2170 ponttal. Mivel 12 órás munkarendben dolgozom, meg hát öreg vagyok mint az országút (40), már nem megy a tanulás annyira, mint 18 évesen, persze akkor negyed ennyire sem voltam motivált:) Most épp a foglalkozások témakörét fejeztem be. Nem mindig jön össze, de általában munkanapokon 50, szabadnapokon 150 pont a cél, ebből naponta két új leckét veszek, a többi ismétlés, frissítés. Az oldalt eredetileg a fiamnak kerestem, aki 18 éves és utál szavakat magolni, de úgy megtetszett, hogy én is rákaptam. Tanulás közben a számomra macerásnak tartott mondat szerkezeteket, kifejezéseket kiírom egy spirálba és hurcibálom magammal a táskámban mindenhová, így a buszon vagy a csatlakozást várva munkába menet, elég sokat gyakorlok és így a beszédkészségem is javult. Fordításban még nagyon pancser vagyok, bár még nem sokat próbálkoztam, de lassan erre is időt kellene fordítani, ha haladni akarok. Szóval a kérdésem, hogy Ti hogyan csináljátok? Hány leckét vesztek naponta, mennyi az ideális új lecke- ismétlés arány, mennyit fordítotok és ki mennyi időt szán a duora naponta. Egyébként itt szeretném megköszönni az oldal készítőinek, hogy lehetőséget teremtettek egy más felfogású és módszertanú nyelvtanulás elérésére, amely nagyon élvezetes számomra. Külön kedvelem a sörivó macska és a borivó kutya jellegű példamondatokat, mert felvidítanak.A reakciók is:) Köszi, ha válaszoltok.

4 éve

16 hozzászólás


https://www.duolingo.com/Rememburn

Szia. A duolingos angollal annyira nem tudok segíteni (én németezésre használom), de szerintem érdemes a következő módon csinálni:

  • Leckékben nem olyan sokat haladni napi szinten, inkább a már meglévő dolgokat tutira megtanulni, hogy biztosan menjen és berögzüljön (ha úgy érzed a gyakorlások nem mennek olyan könnyen, akár napokig ne haladj a "fán")

  • Itt egy rakat oldal össze van gyűjtve, amik nyelvtanuláshoz segédletet nyújthatnak, használd őket bátran http://otevotnyelv.com/angol-nyelvtanulasi-segedletek/

  • Szerezz be valakit aki keni-vágja az angol nyelvtant, hogy a problémás részeket elmagyarázhassa

  • Ha nincs ilyen ismerősöd, akkor legalább egy nyelvkönyvet keríts, ha nincs rá keret, neten is vannak egész jó nyelvtani összefoglalók

  • Nagyon fontos, hogy ne siesd el az egészet, mindennek legyen ideje beépülni

  • Ha van angolul tudó türelmes ismerősöd, heti 1-2x üljetek le / hívd fel és körülbelül 20-30 percet legalább gyakoroljatok. Kiejtésben nagyon sokat segít (meg egyébként is)

  • Amennyiben a doulingot kivégezted, érdemes különböző témákat, leggyakrabban használtos szavakat megtanulni (memrise segít!)

  • Onnantól, hogy eljutsz egy bizonyos szintig, (doulingo segítségével ez ELVILEG kb. alapfok - kezdő középfok, ismétlem, ELVILEG), az új szavaknak angolul utána tudsz nézni, elkezdhetsz angol szinkronnal angol felirattal filmeket, sorozatokat nézni, stb., és onnan már nincs megállás :D

Edit: Úgy tűnik a formatálás nem működik. Mindegy, bármi angol kérdésed van, írhatsz ide is nyugodtan, ha látom, segítek :D

4 éve

https://www.duolingo.com/JutkaBerecz

Nagyon hasznos tanácsok.Köszönöm.Mi az a formatálás?

4 éve

https://www.duolingo.com/Rememburn

Hogy hogy néz ki a szöveg. Sortörések, ilyesmi. A formatálás nem működése alatt azt értettem, hogy bár a felsorolásnál mindig nyomtam entert és a gondolatoknak külön, új sorokban kéne lenniük, valamiért nem így sikerült. Ugyebár, ha úgy lenne, kicsit átláthatóbb lenne a válaszom :)

Szerk.: közben megoldottam :)

4 éve

https://www.duolingo.com/JutkaBerecz

Köszi a választ,magyarul rend van a forma ,külalak körül is és így követhetőbb a mondanivaló.

4 éve

https://www.duolingo.com/TndeTth5

Nagyon köszönöm a tanácsaidat, az oldalt is megnéztem, nagyon hasznos. Az általam letöltött filmeket eddig is mindig leszedtem eredeti nyelven is és letöltöttem magyar és angol feliratot is, mert jobban élvezem eredetiben, aztán megnézem a szinkronizált verziót is. Remélem, egyszer eljutok oda, hogy felirat nélkül is értem már:) A tanácsaid nagyon hasznosak, sokat segítenek:)

4 éve

https://www.duolingo.com/zsalica

megnéztem az oldalt, igen hasznos, köszike

4 éve

https://www.duolingo.com/Howarju

Saját tapasztalatom. Nekiestem, volt rá időm és mivel munkamániás vagyok megcsináltam az angolt három hónap alatt. (Volt némi alapom) Jó volt élveztem és most nulláról indulva elkezdtem dolgozni, megcsinálom még egyszer az angolt. Lehet, hogy egy év vagy több idő múlva látok újra aranybaglyot (akkor üdvözöl ha végig érsz az anyagon) de ez a tudás lesz az ami beépül és aktív is marad. Az első kör egy felmérés volt amivel egyrészt teszteltem a programot és magam másrészt metódust kerestem egy esetleges folytatáshoz amit meg is találtam és ez a lényege.: Addig egy lépést sem szabad tovább menni amíg mindent meg nem értek száz százalékban. Nem baj ha arra megy el a tanulásra szánt idő, hogy a neten kutakodjak egy témában vagy gyakoroljam a tanultakat. Passzív szókincsre és az "emlékszem találkoztam már ezzel" jellegű ismeretekre nem lehet nyelvtudást építeni. Ez a tudás gyorsan elillan ha csak nem külföldön él valaki ahol megszilárdul a felületes tudás is kis odafigyeléssel. Hallgass zenét, lassú számokat, fordítsd le a szöveget majd próbáld vele énekelni vagy mondani. Később próbáld a napi szituációkat angolul megfogalmazni magadban pl. "szomjas vagyok, kimegyek a konyhába és iszom egy pohár vizet." Meg fogsz lepődni milyen gondot okoz összeszedni pedig ez a fontos nem a szintek és a pontok. Csináld mert nagyon sokat javít a beszédkészségeden és feltárja a hiányosságaidat. Ezek után már a fordítás sem jelent gondot hiszen ez a legmagasabb magas szintű fordítás ha angolul gondolkodsz mivel ez szinkrontolmácsolás. Írott szöveget könnyű fordítani. -Hány leckét naponta? Nem szempont. Több napot is rá kell szánni egy témára ha annyi kell a fehér foltok eltüntetéséhez és ezzel sincs lezárva az ügy. Vissza kell menni a nehéz anyagra rövid idő múlva és akár többször is átnézni. Ilyenkor jól jön némi jegyzetelés. A korodról írt szavaidra is reagálnák. Berozsdásodik az agy mint egy nem használt izomzat ha nem dolgozik de nem csökken a teljesítőképessége az izmokkal ellentétben ahogy múlik az idő. Minél többet gyötröd annál többet képes teljesíteni és ha végig érsz kénytelen leszel újabb feladatot keresni olyan hiányérzeted lesz. Ezt tapasztaltam az elmúlt majd hatvan évem alatt. Jó és élvezetes tanulást kívánok neked és mindenkinek!

4 éve

https://www.duolingo.com/JutkaBerecz

Éppen azért kezdtem bele,hogy ne rozsdásodjon az agyam,bár az olvasás is sokat segít ezen,és abban nincs hiány nálam.Most pl 2 napja csak ismételek,mert kihagytam 1-2napot.Tudom és érzem is h ilyenkor nem kell új leckét venni.Én legkésőbb év végére tervezem h végzek,de valószínűleg előbb.Lehet h én is újra kezdem.Köszi a hosszú és értékes tanácsaidat.

4 éve

https://www.duolingo.com/zetorka

hát én nagyon lassan csinálom, de inkább a lustaságom miatt, konkrétan napi 1-2 leckét szoktam megcsinálni, néha többet, ha kedvem van, kb csak a szériám megtartása motivál, mondjuk a fa már kész van és másból is tanulok, cikkeket olvasok, filmeket nézek, dumálok a külföldi haverjaimmal, ilyesmik és van egy szótanuló programom a telefonomon, ma pl. kőzeteket tanultam

az biztos, hogy a Duo önmagában nem elég, mert nagyon kevés szót tanít, 1397 szó az semmi, viszont olyan nyelvtani alapot ad, hogy azóta az olvasás is jobban megy és a szövegértés is, viszont ha valamit nem értek akkor én a legtöbbször rákeresek, vannak nagyon jó nyelvtani összefoglalók a neten, azokat szoktam olvasni, vagy megkérdem itt és valaki egyszer csak válaszol

azt sajnálom, hogy nem lehet manuálisan megjelölni leckéket, hogy ne aranyozódjanak be, vagy nem tudom és lássam mindig mit kell gyakorolnom, elméletileg azokat többször kérdi, de nekem nem úgy tűnik, a végén van jó pár olyan lecke amit végigvittem, mert akkor rövid memóriával megjegyeztem a szabályt, de már nem emlékszem rá, főleg a bonyolultabb igeidők nem mennek

ha egyszer minden csípőből fog menni pár hétig akkor abbahagyom és keresek valamit mást

4 éve

https://www.duolingo.com/zsalica

Nagyon jól haladsz, Gratulálok. Én elég sokat ismétlek. Mivel hiába tudom hibapont nélkül a leckéket megcsinálni, úgy tudom hogy legalább ötvenszer kell egy szót valamilyen formában megismételni, hogy mélyen és véglegesen meg tudjuk jegyezni.

4 éve

https://www.duolingo.com/TndeTth5

Köszönöm szépen :)

4 éve

https://www.duolingo.com/JutkaBerecz

Valóban gyorsan haladsz.valóban naponta kéne foglalkozni a gépen is ,de ha hétvégén nem vagyok itthon én is a füzetes megoldást csinálom.Érdemes beszerezni azért egy nyelvtan könyvet is ,ha tudod a miértet akkor könnyebben fordítasz.Az ismétlés sosem árt ha kihagyok 1-2 napot akkor csak az ismétlést csinálom,nem kezdek újba.A szavakat pedig meg kell tanulni./Erdélyi Margit kis angol nyelvtan valóban kis méretű egyszerű ,világos magyarázatokkal az ára is kicsi 690ft/Nekem sokat segít.Persze ha nem akarsz felsőfokú vizsgát tenni.

4 éve

https://www.duolingo.com/TndeTth5

Köszönöm mindenkinek a tanácsokat. Nekem Express English könyvem van itthon, anno még abból kellett volna tanulnom gimiben. Hát akkoriban nem vittem túlzásba :) A nyelvtan alapjai elég jól le vannak írva példákkal, azt hiszem gyakrabban forgatom és beszerzem a könyvet is , amit ajánlottál. Köszönöm szépen:)

4 éve

https://www.duolingo.com/Kincskereso

Szia!

Nagyon helyes, hogy hurcolod a spirálfüzetet és előkapod, amikor csak tudod (whenever ;)) de csinálj otthon témánként lefűzött lapokat a nehezebb mondatokból. Én a kérdő és tagadó szerkezeteket írogatom le többször is.

Leckék száma/aránya: én néha tartok ismétlő sort: visszafelé haladok, és próbálom a lehető legkevesebb hibával megcsinálni újból a régi leckéket. Ha sok a hiba, akkor akár egy hétig se haladok tovább, csak ismétlek. Minden nap, amennyi időm jut rá.

4 éve

https://www.duolingo.com/zsalica

én is sokat ismétlek, de még mindig van olyan lecke, ahol elég sok szóra nem emlékszem

4 éve

https://www.duolingo.com/JutkaBerecz

A szavakat ha tetszik ,ha nem meg kell tanulni,a rendhagyó igéket meg pláne,nem árt mindezt szövegkörnyezetben.Jó a súgó ,de tulajdonképpen "puskázunk".Én már beírom a fordítást ,és mielött lenyomnám az entert akkor ellenőrzöm azt a szór amiben nem voltam biztos.

4 éve
Tanulj angolul mindössze napi 5 percben. Ingyen.

Tanulj angolul mindössze napi 5 percben. Ingyen.