A Duolingo a világ legnépszerűbb nyelvtanulási módszere. És ami a legjobb, teljesen ingyenes!

https://www.duolingo.com/zetorka

1 éves lett ma a szériám!

Sziasztok!

Gondoltam írok egy kis szösszenetet az elmúlt egy évemről ami a Duolingoval telt, annak örömére, hogy ma pontosan 1 éves a szériám, azaz 365 napos. Valójában 1 éve és 2 hete játszom, mert apránként össze-szériafagyasztóztam két teljes hetet.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy kétszer kénytelen voltam csalni is, egyszer azért, mert már előre tudtam, hogy két teljes napot leszek egy olyan kempingben ahol nincs internet, egyszer azért mert lekéstem az utolsó vonatot és ott ragadtam egy másik országban. Az első esetben a kolléganőm húzott ki a bajból és egy napig játszott helyettem, a másik esetben kétségbeesve felhívtam az öcsémet, hogy "nagy a baj, itt ragadtam Szlovákiában és .... oda lesz a szériám!!!" :)

Mivel sokat utazom több ilyen helyzet is volt, a barátaim mindig nagyon jól szórakoznak, hogy ha elindulunk külföldre akkor az odaúton még gyorsan Duozom egyet és visszafelé amint átlépjük a határt már lépek is fel a mobilnetre, hogy gyorsan játsszak egyet. Ha pedig több napot maradunk valahol akkor kétségbeesve kergetem a wifit, vagy nyomkodom a számomra teljesen ismeretlen kiosztású billentyűzetet. Olyan is előfordult, hogy a gép amit kaptam rá volt kötve rögtön egy hangfalra és mindenki hallotta a helységben hogy válaszolok helyesen vagy éppen rosszul.

Előfordult, hogy a koncert kellős közepén jöttem rá, este fél tizenkettőkor, hogy elfelejtettem Duozni és gyorsan kimentem egy csendesebb helységbe és olyan is volt, hogy a kilences buszon nyomkodtam ugyanilyen idő tájt és több mosolyból is azt véltem felfedezni, hogy ismerős nekik a csilingelő hang. Előfordult, hogy a távolsági buszon tőlem nem messze egy bácsi szintén Duozott és felváltva csengett a készülékünk. Duoztam munkahelyen és kutyasétáltatás közben, volt hogy elfelejtettem hogy már játszottam és este gyorsan felmentem megint. Amikor megkaptam a pontot akkor jöttem rá, hogy felesleges volt az aggodalom, de nem bántam. Volt, hogy éjfél előtt még 10 percem volt és megcsináltam. Persze olyan is előfordult, hogy egész nap lett volna alkalmam, csak egyszerűen elfelejtettem aztán örömmel konstatáltam, hogy volt szériafagyasztóm. Szóval izgalmas év volt.

Na de minden perce megérte, ugyanis nagyon régóta tanulgatok angolul kisebb-nagyobb intenzitással, de ilyen még soha nem fordult elő, hogy mindennap foglalkozzam vele! Ráadásul ugyan a Duo nem magyaráz nyelvtani szerkezeteket, de nekem a nyelvtanom fejlődött a legtöbbet. Régen rendre előfordult, hogy ismertem a mondatban minden szót mégse jöttem rá a mondat értelmére és ez az ami mostanra sokkal ritkábban fordul elő, sőt hirtelen nem is tudom felidézni mikor fordult elő utoljára. Az is nagyon jól esett, hogy részt vehettem a Duo tesztjében és összesen 199 esetben kaptam értesítést a Duolingotól, hogy elfogadták egy módosításom! (Mostanában sosem kapok értesítést, de még nem adtam fel, hogy meglesz a kétszáz. :) )

Ami pedig a lényeg, mostanra gyakorlatilag bármit elmakogok, rengeteget fejlődött a nyelvtanom, a szövegértésem és a (helyes) angol mondatalkotásom. Új szavakat is tanultam, bár abból viszonylag keveset, tekintve, hogy amikor elkezdtem Duozni akkor már elég jól álltam az olvasást illetően (főleg olyan szövegeket olvastam amikben kevés a különböző igeidő, cikkeket amik legtöbbször sima jelent használnak). Közben a munkahelyemmel elmentem egy angol nyelven zajló konferenciára és döbbenetes volt mert a szöveg háromnegyedét értettem! Sőt amikor mondtam pár mondatot, akkor az egyik külföldi kollégám ledöbbenve mondta, hogy nem érti miért mondom, hogy nem tudok angolul amikor teljesen jól és helyesen beszélek!

Nyugi ezt a szöveget nem (csak) azért írom, hogy eldicsekedjek vele mennyit fejlődtem, hanem azért, mert szeretném, hogy lássátok, hogy ez a módszer működik! Csak az a fontos, hogy ki kell egészíteni másfajta módszerekkel is, szavakkal, kifejezésekkel, a tanult nyelvtani szerkezeteknek utáni érdemes nézni és ami a leginkább fontos: akarni kell megtanulni és szeretni kell a nyelvet. Egyik (külföldi) kollégám monda nekem "ha elhiszed, hogy meg fogsz tanulni angolul, akkor meg fogsz tanulni". Szóval hajrá mindenkinek!!!

Végezetül ha már szülinap akkor ajándék is dukál és én ma egy olyan ajándékot kaptam, saját magamtól, ami hihetetlen örömmel tölt el. Csináltam róla egy képet is: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10200370868832410=a.1370123671229.40452.1775870775=1_t=like

5.00/5.00 eredmény a teszten! (ráadásul a Salli-vel!)

I love Duolingo!

3 éve

41 hozzászólás


https://www.duolingo.com/kogu4
kogu4
  • 25
  • 1638

Köszi a részletes beszámolót! Egy tanulócsoport részeként, elkél a segítség, a tapasztalatok megosztása! A szeretettel nincs probléma, de nem erős a hitem! Pedig, mit tudjuk, fejben dől el.... Sok sikert a továbbiakban (is)!

3 éve

https://www.duolingo.com/zetorka

szerintem mind nagyon jó irányba haladunk akik itt vagyunk és próbálunk mindennap játszani, mert a nyelvtanulás szerves részévé válik az életünknek és ez a legfontosabb, a hit meg majd megjön :)

3 éve

https://www.duolingo.com/Nitram.
Nitram.
  • 25
  • 16
  • 16
  • 11
  • 7
  • 6
  • 6
  • 6
  • 5

Elképesztő, gratulálok! :D Nagyon tetszettek ezek a kis történeteid a szériád megvédéséről. Én is átéltem hasonló szituációkat, de a legtöbbször kudarcot vallottam (a leghosszabb létező szériám 120 napos volt). További sok sikert, remélem legközelebb már egy sikeres nyelvvizsgáról fogsz hasonlóan lelkesen beszámolni! :)

3 éve

https://www.duolingo.com/zetorka

igen, azért is gondoltam, hogy leírom, mert szerintem tök vicces mi mindent megpróbáltam a szériám megvédése érdekében, amikor elkezdtem Duozni azt hittem nem vagyok elég kocka ahhoz, hogy legyen esélyem rá, de ha nagyon akar valamit az ember akkor el tudja érni :D

3 éve

https://www.duolingo.com/aalmasi
aalmasi
  • 25
  • 8
  • 5
  • 4
  • 2
  • 2
  • 1446

Nálam a legneccesebb helyzet az volt amikor reggel elfelejtettem Duózni és aznap 6 órát repültem EU-n kívülre! A repülőn már eszembe jutott, de ott nem volt internet, majd leszálláskor viszonylag gyorsan el kellett hagyni a repteret és mire a szálloda ingyen wifijéhez jutottam ottani idő szerint 23:30 volt! Akkor meg el kezdtem izgulni, hogy az időeltolódást (ami viszonylag jelentős volt Mo-hoz képest) hogy számolja a rendszer. Ha jól emlékszem végül nem lett gond, de az sem kizárt, hogy ott elhasználtam egy szériafagyasztót! Mert ugye nem elég éjfélig végezni, az edzőnél megadott pont kell meglegyen addig! Meg persze a lázas betegségek, a szabadságok és minden vasárnap. Mert hétköznap ok, szombaton is még csak-csak, de vasárnap tanulni vagy dolgozni, az a hááát esetleg kategória! :)

3 éve

https://www.duolingo.com/aalmasi
aalmasi
  • 25
  • 8
  • 5
  • 4
  • 2
  • 2
  • 1446

Gratulálok, ez igen! :) Azt megkérdezhetem, hogy ennyi idő alatt meddig jutottál el a fában? Én a lassú, de biztos alapokra helyezett haladás híve vagyok, 330 nap alatt kb. 60%-át csináltam meg a fának és kb. 4 hónap múlva fogok terveim szerint eljutni a bagolyig.

3 éve

https://www.duolingo.com/zetorka

igazság szerint mivel nem minden alap nélkül kezdtem el (már rengeteg dolgot el tudtam olvasni és a szavak nagy részét is ismertem, ellenben a nyelvtanom csapnivaló volt) kb. 2 hónap alatt megcsináltam a fát

arról is csináltam akkor egy képet:

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=4238105488982set=a.1370123671229.40452.1775870775type=3theater

viszont egyébként én is a lassú haladás híve vagyok azért nem hagytam abba és megpróbálom aranyban tartani azóta is, immáron 10 hónapja

3 éve

https://www.duolingo.com/momomamija

Gratulálok! engem a 202. napon "fosztottak meg" az örömtől, hogy teljes legyen az éves szériám, két napig lázas beteg voltam, így nem tudtam felmenni az oldalra. Rosszul esett ez a bukta, de elkezdtem újra és most a 65. napon vagyok. én egyben számolom, május közepén leszek egy éves. A baglyot viszonylag hamar megszereztem, azóta csak gyakorolok. Nekem is szenvedélyemmé vált, már nem bírom abbahagyni. Ez az oldal szuper, fantasztikus! Hálás köszönet mindenkinek, aki létrehozta. 31 napja spanyolul is tanulok, méghozzá angolul. Ez aztán iszonyú nehéz, de azt vettem észre, hogy az angolom még többet fejlődött. most már mindkét nyelven csinálom a leckéket, és én is mindig figyelem, hogy internet közelben legyek. Milyen jó, hogy lett nekünk ez a csodás lehetőség!

3 éve

https://www.duolingo.com/peter.kristof.hu
peter.kristof.hu
  • 23
  • 19
  • 17
  • 16
  • 14
  • 14
  • 9
  • 8
  • 4
  • 3
  • 2
  • 2
  • 1630

Dratula zetorka! Neked már része lett az életednek a Duo.
Nagyon helyes a meglátásod, hogy ezen a szinten ki kell egészíteni a Duót más tanulási forrásokkal, főleg azért, mert a Duojénál jóval nagyobb szókincs szükséges az angolhoz.

3 éve

https://www.duolingo.com/CskiIrma

Szia nagyZ etorka! Szívből gratulálok!!!

3 éve

https://www.duolingo.com/Sz.Marika
Sz.Marika
  • 23
  • 1156

Szia! Sziasztok! Üdvözlök mindenkit! ! Gratulálok én is! Őszintén örülök a sikerednek, azt szeretném megtudni tőled, vagy bárki mástól, aki tudja rá a választ, hogy miért nullázódott le a szériám már kétszer is, másodjára épp az imént. Először meg több mint 300 nap után valamikor december közepén. Nem hagytam ki napot!

Nálunk már szinte "szertartássá" vált, a férjem mindig rákérdez, hogy megvolt-e a a mai Duolingo, miután velem is előfordult, hogy este 11-kor az ágyból keltem ki, mert majdnem elfelejtettem. Tudom nem a széria a fontos, de valahogy inspirálja az embert. Főleg engem aki "oroszon" nőttem fel, ez csak a koromra való enyhe célzás akart lenni :-)

Most már rendesen mérges lettem, ezért néztem be a fórumba, hátha másnál is olvasok hasonló tapasztalásról, de hirtelenjében itt az éves szériasikeren megakadt a tekintetem.

Nekem is lenne ennyi... kicsit elszomorít, főleg, hogy minden szorgalmam ellenére megint nulla ... :-( de azért nem adom fel :-)

3 éve

https://www.duolingo.com/peter.kristof.hu
peter.kristof.hu
  • 23
  • 19
  • 17
  • 16
  • 14
  • 14
  • 9
  • 8
  • 4
  • 3
  • 2
  • 2
  • 1630

Mikor bevezették az edzőt, megváltozott a széria folytonosságának feltétele, és az új feltétel az edzőnél beállított napi XP teljesítése lett. Itt van az angol leírás. A magam részéről nem tartom egy nagy találmánynak az edzőt, és 1-re állítom, mivel csak bosszúság forrása lehet, és amúgy is a maximális 50 pontnál többet teljesítek naponta.

3 éve

https://www.duolingo.com/Sjanko
Sjanko
  • 25
  • 15
  • 7
  • 2

De hiszen a napi 50 pont az "insane" szint - a Duolingo szerint :-) (én is azt állítottam be, igyekszem ennél többet elérni persze, hogy ne legyek insane :-) )

3 éve

https://www.duolingo.com/Sz.Marika
Sz.Marika
  • 23
  • 1156

Köszönöm szépen! Gondoltam én is erre az edzőre is...akkoriban nullázódtam le először, ...néha meglepnek az újítások... de végülis a lényeg az csak megmarad :-)

3 éve

https://www.duolingo.com/zetorka

sajnos én nem tudom a választ, volt akinél az okozott problémát, hogy amit telefonon csinált azt nem vette figyelembe, nekem androidos készülékem van és minden rendben van, nem veszett el ilyesmi miatt, az is lehet, hogy tényleg az edző miatt, én azt 1-re állítottam...

nekem pl az a furcsaság van, hogy az oldalt található Ranglista Mindenkori fülére kattintva 20157 pontom van, ellenben ha megnézem a telon az oldalról behúzható alapinfokat tartalmazó lapot akkor csak 11303-at látok és ez alapján vagyok a 17.szinten. Nem tudom az okát, még az is lehet, hogy amit telefonon csinálok azt nem számolja bele és így a valóságban már magasabb szinten állok? No mindegy.

Mindenesetre, hogy jobb kedved legyen kapsz tőlem 15 lingotot. :)

3 éve

https://www.duolingo.com/Sz.Marika
Sz.Marika
  • 23
  • 1156

Köszönöm a tapasztalatmegosztást, és a lingotokat is :-) Nekem még ide kell szocializálódnom :-) a közösségbe.

És igen, szerintem az első nullázódásnál kértem meg a lányomat, hogy intézze :-) el nekem az okos telefonján (mert nekem olyan nincs :-) hogy meg tudjam csinálni a napi adagomat akár útközben is, mert a programunk úgy kívánta. És még akkoriban volt az edzős újítás is. Lehet valamit elrontottunk. De a mait akkor se értem, sebaj :-)

3 éve

https://www.duolingo.com/szato.tth
szato.tth
  • 25
  • 1673

Először is gratulálok a kitartásodhoz és az elért eredményeidhez! Másodsorban szinte teljesen egyet tudok érteni az általad leírtakkal, mind a "Duolingo megszállottság", mind az általa elérhető angol nyelvi fejlődés tekintetében. Én is attól kezdve érzem, hogy fejlődött az írásbeli kifejezőkészségem, hogy a Duoval tanulok. Igaz középfokú nyelvvizsgám van és rendszeresen olvasok angol nyelvű regényeket, az írásbeli és a szóbeli angol tudásom meglehetősen gyér volt. Ezért nagyon örültem ennek az új módszernek, ami nagyon hatékonynak bizonyult az írás, illetve a levelezés terén. Ennek pedig nagy hasznát látom a munkám végzése során. A beszéd az már keményebb dió, de természetesen nem adom fel és tanulgatok tovább. A Duolingoval való (vagy bármely más módszernél) nyelvtanulás pedig szerintem akkor a leghatékonyabb, ha mindennap foglalkozunk vele. Ezt tapasztalatból írom. Jó tanulást és kitartást kívánok továbbra is Neked és minden Duolingásnak!

3 éve

https://www.duolingo.com/zetorka

igen, ezért gondoltam, hogy mindenképp akarok egy ilyen posztot írni

3 éve

https://www.duolingo.com/palnikne.edit

Gratulálok! És köszönöm, h egy kis erőt is adtál. Nekem nincs (nem volt) kitartásom, eddig 7-8 napos szériáim voltak. Igaz, csak néhány hónapja kezdtem duozni, egy 60 órás tanfolyam után,. Az igazat megvallva, nem igazán hittem benne, de most megerősítést kaptam. ÉN IS MEG AKAROM CSINÁLNI!

3 éve

https://www.duolingo.com/zetorka

jaj de örülök, hogy ezt írod! Sok sikert!

3 éve

https://www.duolingo.com/Teo_papa
Teo_papa
  • 25
  • 16
  • 20

Gratula Én is nemrégen értem el, a cél az volt, hogy 1 év után abbahagyom. Aztán mégse tettem, most viszont ez az új pontozás tegnap óta nagyon durva az eddigiekhez képest. Az új hang viszont nekem tetszik, főleg azért, mert más mint eddig és kevésbé érthető :) Viszont időnként még mindig észreveszek új mondatokat, amivel még nem találkoztam, lehet, hogy közben csinálnak új példákat? Teo >

3 éve

https://www.duolingo.com/zetorka

szerintem az valami automatizmus lehet, mert én is új meg új mondatokkal találkozom, azért is nem hagytam abba

3 éve

https://www.duolingo.com/peter.kristof.hu
peter.kristof.hu
  • 23
  • 19
  • 17
  • 16
  • 14
  • 14
  • 9
  • 8
  • 4
  • 3
  • 2
  • 2
  • 1630

Úgy tűnik, hogy véges számú, de nagyon sok mondatot tud generálni a Duo, tehát nem írtak új mondatokat, de erről a kontribútorok tudnának többet mondani.

3 éve

https://www.duolingo.com/Sjanko
Sjanko
  • 25
  • 15
  • 7
  • 2

Gratulálok, zetorka! Csak így tovább! :-)

3 éve

https://www.duolingo.com/XC90T8
XC90T8
  • 10
  • 9
  • 5
  • 5
  • 2

Congratulation ! You are a super-natural talent ! a wonder-girl, Krisztina :)))) A könyv elsö 3 oldala meg van írva . Most már csak 200 valahány hiányzik hogy writer legyél :) Igy tovább !

3 éve

https://www.duolingo.com/zetorka

no majd ha ezt így le tudom írni angolul akkor leszek igazán pro! :D

3 éve

https://www.duolingo.com/partybarbie

Én is gratula! Én is kaptam sok lingotot mangától ,mert Valentin nap van.❤ ღ , no meg hétvégi hangover;(☆

3 éve

https://www.duolingo.com/JoeBig19711201

Gratulalok :)

3 éve

https://www.duolingo.com/SzTamas1970

Gratulálok és nagyon lelkesítő, amit írtál. A fiamnak is megmutattam, ő tegnap kezdte én meg két napja. Hasonló cipőben járhatunk, mert gyorsan robogtam el a főnévi igenevekig és alig találkoztam ismeretlen szóval - ha viszont beszélnem kellett, megállt a tudományom. Már két nap után érzem, hogy kezdem érteni a mondatok felépítésének logikáját és bár megfogalmazni nem tudom a szabályt, egyre kevesebbet hibázok. További sok sikert!

3 éve

https://www.duolingo.com/zetorka

Szomorú hírt kell bejelentenem. Tegnap elveszett az 590 napos szériám. Béke poraira.

2 éve

https://www.duolingo.com/Sz.Marika
Sz.Marika
  • 23
  • 1156

Nagyon sajnálom ... Tudom nem a szériaszám számít, de azért inspirálja az embert. Már pedig ami inspirál, az csak jó lehet. Kis mosolyra serkentő vigaszdíjam 30 lingot számodra. És aztán hajrá! :-)

2 éve

https://www.duolingo.com/zetorka

jaj köszönöm, nagyon kedves vagy!

2 éve

https://www.duolingo.com/aalmasi
aalmasi
  • 25
  • 8
  • 5
  • 4
  • 2
  • 2
  • 1446

Szomorú! :( Nem figyeltél (nem szériafagyasztóztál) vagy valamilyen technikai probléma volt?

2 éve

https://www.duolingo.com/zetorka

szériafagyasztóztam, csak festettem a lakást és nem tudom, hogyan történt, de 2 napig nem játszottam :(

2 nap múlva éjszaka fél 1-kor esett le, ha háromnegyed órával hamarabb lépek be, akkor megúszom...

2 éve

https://www.duolingo.com/zetorka

mindig azt hittem, hogy valami utazás során, kétségbeejtő próbálkozásokat követően, mindent megpróbálva, fog elveszni a szériám, amikor egyszerűen minden összeesküdik az ember ellen: nincs internet, a telefon elromlik, nincs kit felhívni, nem találsz netkávézót se stb. erre kajak otthon voltam végig, net is volt és egyszerűen csak 2 teljes napig elfelejtettem játszani...

Lehet eljött az ideje, hogy inkább a többi módszerre fókuszáljak, amiket ismerek, mert itt amúgy nehézségek már nem igazán vannak. El kell kezdenem élőben használni, amiket megtanultam és túllépni a tőmondatokon.

2 éve

https://www.duolingo.com/zetorka

na elkezdtem a németet :D

2 éve

https://www.duolingo.com/zetorka

na aranyba raktam az egész angol fát és akkor innentől németet fogok tanulni

2 éve

https://www.duolingo.com/Sjanko
Sjanko
  • 25
  • 15
  • 7
  • 2

Hajrá, sok sikert!

2 éve

https://www.duolingo.com/Sjanko
Sjanko
  • 25
  • 15
  • 7
  • 2

" és egyszerűen csak 2 teljes napig elfelejtettem játszani..." No, ez a megfogalmazás tetszik (játszani) . De úgy látszik, nagyon is komolyan veszed a játékot. Én úgy-ahogy ügyelek, hogy meglegyen a gyakorlás minden nap, de azért túl komolyan nem visel meg, ha beüt valami balhé... (széria-befagyasztót "elvből" nem állítok be :-) ). Viszont, nagyon kíváncsi vagyok, hogyan mész tovább - figyelni is fogom ám, hátha kapok valami jó ötletet. Én már rég túl vagyok a 25. szinten, de még mindig ismételgetek és még mindig sok-sok hibát ejtek. (Lehet, már nem is figyelek rendesen?). Persze, nekem komoly gondom van a hallás utáni szöveg-értéssel, pedig most már Salli-t is csak meg kellett volna szoknom. Azt hiszem, a hallásommal is baj van - de ezzel nem tudom mit kellene kezdeni. Egyelőre maradok a gyakorlásnál, jobb ötlet híján...

2 éve

https://www.duolingo.com/zetorka

én filmeket/sorozatokat is nézek.... a múltkor végignéztem a Luther teljes első évadát, angolul angol felirattal, ami ráadásul egy brit sorozat, néhány mondatnál elolvasni se tudtam nemhogy felfogni :D próbáltad már?

2 éve

https://www.duolingo.com/Sjanko
Sjanko
  • 25
  • 15
  • 7
  • 2

Nem. Kisebb, elém kerülő szövegekkel próbálkozom folyamatosan (hírek, stb.), de nem túl nagy elánnal. Pedig kellene, vagy valami más módon gyarapítani a szókincset, mert a Duolingó bizony tényleg nagyon kevés szóval ismertet meg bennünket. Valószínűleg jól el tudnék beszélgetni egy idegen anyanyelvű valakivel, aki szintén a Duolingón tanult angolt, dehát nem lehet "válogatni" :-)

2 éve