1. Fórum
  2. >
  3. Téma: English
  4. >
  5. Első aranybagoly

https://www.duolingo.com/profile/adam.sarosdi

Első aranybagoly

Tudom, nem nagy szám, akik itt aktívak, azok már többet is összeszedtek, de nekem eddig soha nem sikerült olyan szintre felhozni az angolom, hogy bátran neki merjek vágni a nyelvvizsgának. Szeptembertől viszont indult olyan diplomamentős kurzus, amihez be tudtam csatlakozni, és két munkahely (egy nyolc órás és egy teljestménybéres) mellett is tudtam csinálni. Néha azt hittem, beledöglök, aztán mindig kiderült, hogy fenének :) Az írásbelit már letettem, a szóbelin tegnap voltam túl. A beszédem jól sikerült, remélem, hogy a hallgatáson is meglesz a minimum pontszám, és akkor lesz is egy angol nyelvvizsgám. 24 napja kezdtem el a duolingot, tegnap a nyelvvizsgán megígértem a vizsgáztatónak, hogy megszerzem az aranybaglyot. Ma sikerült is. Fantasztikus élmény! Most pedig végre tanulhatok németül. Ezt az ígéretet tettem magamnak és a családomnak, hogy először angol, bármennyire se szerettem, mert muszáj, mert világnyelv, és utána a német, mert az szerelem volt gyerekkortól kezdve. Aztán most majd kiderül, tudom-e tartani a szavam, hogy a duolingo angol-német és német-angol kurzusaival meddig jutok :) Csak örömködni akartam egyet, azért írtam meg ide mindezt. Hogy tök jó, hogy van ez az oldal, és a fejlesztő közösség. Motiváló! Így tovább mindenkinek! :)

July 4, 2015

15 hozzászólás

Népszerű hozzászólások szerint

https://www.duolingo.com/profile/peter.kristof.hu

Nahát ehhez a teljesítményhez és ehhez a lelkesedéshez csak gratulálni tudok!

July 5, 2015

https://www.duolingo.com/profile/adam.sarosdi

Igazság szerint találtam egy-két embert, akinek a napi teljesítménye motivált :) Köszönöm a gratulációt! :)

July 5, 2015

https://www.duolingo.com/profile/Abenhakan

Gratulálok, ez fantasztikus eredmény! Sok sikert kívánok az angol-német tanfolyamhoz és annyi bátorítást adnék, hogy az a kurzus viszonylag egyszerű (pl. az angol-olaszhoz képest) mert elég könyörületesen bánik a német nyelvtannal. Nem fog gondot okozni!

July 5, 2015

https://www.duolingo.com/profile/adam.sarosdi

Nem bírtam holnapig, ma (munka helyett) neki is álltam. Teljes a zűrzavar a fejemben, veszettül élvezem :D Abba fogok kapaszkodni, amit írtál, és csinálom tovább, köszönöm! :))

July 5, 2015

https://www.duolingo.com/profile/Abenhakan

Mondjuk az kicsit perverz, ha valakinek a német nyelv a gyermekkori szerelme!:-)

July 5, 2015

https://www.duolingo.com/profile/adam.sarosdi

Így jár az, akinek Zimmer Frei-ből keresték meg a napi betevőt a szülei nyaranta, és a tévé éppen ezért mindig dugig volt műholdas, német nyelvű (mellékesen gyönyörű minőségben leszinkronizált) rajzfilmekkel, amik néha akár évekkel a magyar adás előtt jártak :) Dragon Ball, Megamen, Pokemon, Digimon, One Piece, Gargoyles... :)

July 5, 2015

https://www.duolingo.com/profile/Abenhakan

OK, ez valamennyire mentő körülmény...:-)

July 5, 2015

https://www.duolingo.com/profile/digimonfan

wait you like digimon too?

November 8, 2015

https://www.duolingo.com/profile/Handsuplaci

Szia

Gratulalok a trofeahoz, es kulon a teljesitmenyhez es a vasakarathoz. Konkrtetan a munka melletti tanulasra gondolok, en mindig igyekeztem valamit tanulni munka mellett. Egy biztos, hogy nem konnyu, ezert is kell ezeket a remek teljesitmenyeket megunnepelned :) Vagy egy vallbaveregetest minden ilyen nap utan adhatsz magadnak :)

Drukkolok a nyelvvizsgahoz, kivanom a legjobbakat! Nos, ha a nemet a nagy szerelem akkor jol is tetted hogy nem raboltad tovabb az idot. Sok sikert es eredmenyeket hozza!

July 13, 2015

https://www.duolingo.com/profile/adam.sarosdi

Szia Handsuplaci! Nagyon köszönöm a szavaidat! :) Kicsit lassan reagáltam, mert időközben megérkezett az eredmény, és kiderült, hogy sikerült elsőre vennem minden akadályt, és (a saját magam által elvárthoz képest mindenképpen) ragyogó eredménnyel megszereznem a nyelvvizsgát. Vállveregetés helyett konkrétan egy hét szünetet adtam magamnak, hogy legalább a napi nyolc óra munkával kicsit leállhassak. Ez túl jól sikerült, a duolingós teljesítményem is bánta. De most szeretnék erőt meríteni az ilyen emberek mintájából, mint Te is, és visszatérni. Így külön köszönöm, hogy írtál! Előre! :) Hajrá a munka melletti tanulással! :)

July 18, 2015

https://www.duolingo.com/profile/Oldmanus

Gratulálok és a teljesítményed alapján nem kellene feltételes módba tenned a folytatást! Nem kérdés, hogy a németet is teljesíteni fogod!

July 5, 2015

https://www.duolingo.com/profile/adam.sarosdi

:) Köszönöm, Manus! Ma megcsináltam minden ismétlést is, tényleg arany angolfám van :D Holnaptól indul a német! :) Köszi!

July 5, 2015

https://www.duolingo.com/profile/JuditBondar

Gratulálok! Sok sikert a némethez! :)

July 5, 2015

https://www.duolingo.com/profile/adam.sarosdi

Gyönyörű trófeagyűjtemény, mennyi nyelv! :D Köszönöm! :)

July 5, 2015

https://www.duolingo.com/profile/digimonfan

is your image the tardis

November 8, 2015
Tanulj angolul mindössze napi 5 percben. Ingyen.